Nyitólap
vakok és gyengénlátók
MagyarEnglish
Keresés
Nyomtatóbarát verzió
 

Tájékoztató diplomatáknak

December 12-én került sor a Demos Magyarország második rendezvényére a Magyarországra akkreditált Diplomáciai Testület tagjai számára. A rendezvények célja a magyar politika aktuális fejleményeinek áttekintése, valamint a fontos közpolitikai változások elemzése és azok ismertetése. A Demos Magyarország a Diplomáciai Testület tagjainak egy hasznos és rendszeresen ismétlődő keretet nyújt a fontosabb magyar fejlemények nyomon követéséhez és megértéséhez, különös hangsúllyal azon közpolitikai témákra, amelyek érdemi vitája gyakorta nem kap elegendő figyelmet a pártpolitikai csatározások közepette. Ezért az első rendezvényünkön a magyar nyugdíjpolitikával foglakoztunk, amelyről Király Júlia, a Nemzetközi Bankárképző Központ vezérigazgatója (és 2007. júliusa óta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke) tartott előadást.

A decemberi rendezvényünkön a Demos Magyarország meghívott előadója Szombati Béla, a Magyar Köztársaság korábbi londoni és párizsi nagykövete volt, aki 2006. novembere óta a Külügyminisztérium Stratégiai Tervezési és Információs Főosztályának vezetője. Ebben a pozícióban Szombati Béla egyúttal a Magyar Köztársaság új Külkapcsolati Stratégiájának kidolgozását koordinálja, és előadásában főként ennek nemrég lezárt első változatáról beszélt a jelen lévő diplomatáknak. A külkapcsolati stratégia közel másfél évtizedre, 2020-ig kívánja megteremteni a magyar külpolitika keretfeltételeit. A téma fontosságát jól tükrözte az előadáson részt vevő diplomaták száma: a meghívott országok közel háromnegyede küldött képviselőt a találkozóra, köztük több nagykövet is eljött. Szombati Béla előadása után a jelen lévő diplomaták számos kérdést is feltettek, először még a rendezvény keretében, majd az azt követő informális beszélgetés során.

A következő információs rendezvényen a Demos Magyarország az energiapolitikáról fog beszélgetni az érdeklődő diplomatákkal.

 

    Cikkeink RSS formátumban

KAPCSOLAT  |  TÁMOGATÁS  |  HONLAPTÉRKÉP  |  ADATKEZELÉSI ELVEINK  |  IMPRESSZUM                      DESIGN: PILVAXSTUDIO

PatroNet CMS