ÉLESSZÜK FEL A POLGÁROK EURÓPÁJÁT
Az európai haladó baloldal kezdeményezése
Brüsszel, 2006. január 14.
Európa válsága
A francia non és a holland nee napvilágra hozta Európa mély válságát.
Ma, azzal ellentétben, amit az alkotmányos szerződés egyes ellenzői állítanak, nincs „B-terv”. Nincs mód arra sem, hogy ismét a népek elé tárjanak egy változatlan szöveget, amelyet egyszer már elutasítottak. A konzervatív erők által meghatározott Európában nincs játéktér egy olyan új egyezmény rövid idő alatt történő újratárgyalására, amely jobban illeszkedne a haladó baloldal felfogásához.

A mostani Európát alapvető kihívás éri. A referendum „nem”-je centrifugális erőket szabadított ki, tombol a nemzeti önzés. Ez a válság nem „üdvös”; ellenkezőleg, romboló, minthogy végső soron az egész Európa-terv alapvető meggyengüléséhez, akár késleltetéséhez vezet.
Hogyan kerülhetünk ki ebből a helyzetből, a legkomolyabból, amellyel Európának valaha is szembe kellett néznie? Hogyan éleszthetjük fel az Európa-tervet?
Ezek azok a problémák, amelyekkel mi, haladó agytrösztök szerte Európában ebben a közös dokumentumban foglalkozni akarunk. Célunk, hogy politikai kezdeményezésekhez szolgáltassunk alapot szocialista és szociáldemokrata pártoknak, amelyeket reményeink szerint más haladó csoportok is követnek európai és tagállami szinten.

I.1. Európa nem hatékony
I.2. Európa nem eléggé védelmező és erőt adó
I.3. Európa túl távoli és felelősségre vonhatatlan
I.4. Az Európa-terv homályos
II. Egy haladó európai kezdeményezés felé
II.1. Működőképes európai gazdaság: növekedést elősegítő hatáskörök az EU-nak
II.1.1. A növekedéspárti európai napirend jól megalapozott
II.1.2. Befektetés a jövőbe: az „új lisszaboni eszközök”
II.1.2.1. Növekedéspárti miniszteri tanács
II.1.2.2. Jövőre irányuló kiadási politika
– A kutatás, az új költségvetési prioritás az EU számára
– A felsőoktatás mint az EU-tagállamok közös vállalkozása
– Szállítási infrastruktúra eurokötvények kibocsátása révén
II.1.3. Egységes makrogazdasági keret: az „eurozóna-eszközök”
II.1.3.1. Az Eurocsoport intézményesítése
II.1.3.2. Európai pénzügyminiszter
II.2. Jöjjön létre a védelmező és erőt adó Európa: a fenntartható jólét Európája a 21. század számára
II.2.1. Új biztonsági hálózatok a globális gazdaságban
II.2.1.1. Európai minimáljövedelem-juttatás
II.2.1.2. „Szakmai szociális biztonság”, az első európai szociális jog
II.2.1.3. Európai támogatási alap a kora gyermekkorért
II.2.2. Európai program a környezeti állapotok közelítésére
II.2.3. Az EU szabadság-, biztonsági és igazságszolgáltatási, valamint közös kül- és biztonságpolitikájának korszerűsítése
II.3. Érvényesüljön a demokratikus Európa
II.3.1. Az Európai Unió demokratizálása
II.3.2. Az európai identitás erősítése