Nyitólap
vakok és gyengénlátók
MagyarEnglish
Keresés
Nyomtatóbarát verzió
 

Pálcika vagy villa? – Konferencia és tanulmány a rohamosan fejlődő Kínáról

A konferencia időpontja:
2007. május 8., kedd 9.0017:00 óra
Helyszíne: Millenáris, Teátrum épület, II. Fény utca 20-22.

Kattintson a képre a képgaléria megtekintéséhez!
Képgaléria

Pálcika vagy villa – Közelítsünk hozzá bárhogy, Magyarország számára Kína mindenképpen nagy falat. Nincsen tehát könnyű döntési helyzetünk, amikor meg kell határoznunk korunk legdinamikusabban fejlődő gazdasági és technológiai hatalmához fűződő viszonyunkat. Pedig a stratégia-alkotás nem megkerülhető feladat: Kína gazdasága teljesítménye a következő évtizedekben várhatóan meg fogja előzni Németországét és Japánét, miközben a jelenlegi világelső USA mögé is felzárkózik. A száguldó kínai exportteljesítménnyel természetesen Magyarország sem tud versenyre kelni. De Kínával szemben nemcsak a kereskedelmi passzívuma nagy Magyarországnak – legalább ilyen jelentős az az intellektuális hiány, amely a magyar közgondolkodást és politikai közbeszédet jellemzi az ismét felemelkedő „Középső Birodalommal” kapcsolatban.

Magyarországnak ma alapvető, nemzeti érdeke, hogy Kínához fűződő kapcsolatait minél szorosabbra vonja. Ennek pedig elengedhetetlen előfeltétele a kínai gazdaság, társadalom, kutatás-fejlesztési tevékenységek, és nem utolsósorban a kínai gondolkodás és kultúra megismerése.

Konferenciánk célja, hogy segítse ezt az ismeretátadást, valamint hogy ösztönözzük a két ország kapcsolatának átformálását. Ennek érdekében bemutatjuk a kínai technológiai fejlődés néhány alapvető trendjét és az ezekhez való viszonyulás legjobb európai gyakorlatait, felvillantva azokat a lehetőségeket, melyeket Magyarország is kihasználhat.

Konferencia-program:

9.30 Megnyitó

9.40 Dessewffy Tibor (elnök, Demos Magyarország Alapítvány) – Digitális sárkányeregetés, avagy hogyan viszonyuljunk Kínához?
Letölthető prezentáció (2 MB, PDF)

10.10 James Wilsdon (tudományos és innovációs igazgató, Demos London) – Kína, a jövő tudományos nagyhatalma?
Letölthető prezentáció (2,6 MB, PDF)

10.40 Kérdések

10.55 Kávé/teaszünet

11.10 Wan Zhi (vezérigazgató, Huawei Technologies Hungary Ltd) – Huawei - Egy gyorsan növekvő high-tech vállalat Kínából
Letölthető prezentáció (1,8 MB, PPT)

11.40 Hegedüs Gábor (vezérigazgató, HP Hungary) – Kínai tapasztalatok, kínai lehetőségek
Letölthető prezentáció (1 MB, PDF)

12.10 Kérdések

12.25 Ebéd szünet / Sajtótájékoztató

13.15 Huszty András (kormánymegbízott, MEH)

13.30 Fred Dubee (tanácsadó, UN Global Compact) – Üzlet, innováció, a Global Compact és a harmonikus társadalom fejlődéseKínában
Letölthető prezentáció (54 kB, PDF)

14.00 Isaac Mao (alelnök, United Capital Investment Group) – Sokféleség és társadalmi fejlődés Kínában
Letölthető prezentáció (1,8 MB, PDF)

14.30 Kérdések

14.45 Kávé/teaszünet

15.00 Kuthy Antal (vezérigazgató, tulajdonos, E-Group Ázsia) – Újszülöttnek minden új, avagy Hong Kong vállalkozói szemmel
Letölthető prezentáció (53 MB, PDF)

15.30 Kenyeres István (elnök-vezérigazgató, Organica Környezettechnológiák Zrt) – Hogyan tudja Magyarország "felvirágoztatni" Kínát? - Környezetvédelmi technológia-transzfer Magyarországról
Letölthető prezentáció (199 MB, ZIP)

16.00 Kérdések

16.15 Zárszó: Göncz Kinga (Külügyminiszter)
                     Dessewffy Tibor (elnök, Demos Magyarország Alapítvány)


A konferencián az előadások kapcsán írásban feltett, illetve a demos{.}demos.hu címre előre elküldött kérdésekkel reagálhat a hallgatóság a témára.

A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékát, (név, e-mail, telefonszám, szervezet), illetve kérdéseit a rendezveny{.}demos.hue-mail címen, vagy a 423-0139-es fax számon jelezze.

Kapcsolódó tanulmány

Dessewffy Tibor – Szajp Szabolcs: A kínai kapcsolat – A kínai kihívásra adott intézményi-strukturális válaszok

A DEMOS Magyarország Alapítvány fontos feladatának tekinti hogy szakmai érvekkel alátámasztott, új, innovatív megközelítésekkel formálja a közbeszédet és inspiráló ötleteket adjon a döntéshozók számára. A konferenciához kapcsolódó új tanulmányunk, „A kínai kapcsolat, a kínai kihívásra adott intézményi-strukturális válaszok Európában” is ezt hivatott szolgálni. A kiadvány egyik célja az, hogy bemutassa a legjobb gyakorlatokat Európában, azaz az egyes európai országok reakcióit az utóbbi pár évben Kína fejlődésére. Másrészt bemutatjuk, hogy az egyre erősödő kínai vállalatok miként próbálnak kilépni a hazai piacról, ehhez milyen támogatást kapnak a kínai államtól, milyen területeken lépnek, merre terjeszkednek, és hogyan lehet együttműködést teremteni velük.

A tanulmányfüzet teljes egészében, ingyenesen letölthető innen, és nyomtatott formában megvásárolható a könyvesboltban.

A tanulmány rövidített angol verziója letölthető innen.

 

    Cikkeink RSS formátumban

KAPCSOLAT  |  TÁMOGATÁS  |  HONLAPTÉRKÉP  |  ADATKEZELÉSI ELVEINK  |  IMPRESSZUM                      DESIGN: PILVAXSTUDIO

PatroNet CMS