Nyitólap
vakok és gyengénlátók
MagyarEnglish
Keresés
Nyomtatóbarát verzió
 

Gazdaság - Társadalom

- beszélgetéssorozat a DEMOS-ban -

Még az acsarkodásoktól hangos és rendszerint színvonaltalannak ítélt hazai közbeszédben is konszenzus van arra nézvést, hogy a többszörös korszakváltás eredményeképpen a régi beidegződéseken alapuló elképzelések többnyire már nem állnak összhangban megváltozott környezetünkkel. A politikai és gazdasági rendszerváltás, a globalizáció, az informatikai fejlődés vagy uniós csatlakozásunk következményei egyenként is megkérdőjelezik kialakult sémáinkat, de együttes hatásuk egészen biztosan új megközelítéseket kíván. A változás hatásai a társadalmi alrendszerek egyikénél sem megkerülhetőek.

A DEMOS Magyarország Alapítvány beszélgetéssorozatában a tőke társadalmi felelősségét próbáljuk meghatározni, azt, hogy mi a dolguk a piaci vállalatoknak és a gazdagoknak azzal a világgal, amelyben élnünk adatott.

A klasszikus felfogás szerint a vállalatok egyetlen feladata a tulajdonosai számára elért profit, ugyanakkor számtalan példát tudunk felsorolni arra, amikor egy gazdasági szervezet áldoz a közjóért. Több ez, mint vállalati imázsformálást szolgáló PR? Valódi hosszú távú racionalitás van az ilyen cselekedetek mögött? Fontos egyáltalán, hogy különbséget tegyünk e téren? És van-e társadalmi kötelességük azoknak a gazdasági szereplőknek, akiknek hatalmas vagyonokra sikerült szert tenniük? Erről és hasonló kérdésekről beszélgethetnek vendégeink a gazdasági életet különböző nézőpontokból ismerő előadóinkkal, többek között gazdasági vezetőkkel, nagyvállalkozókkal, kutatókkal.

A beszélgetőpartnerek kiválasztása minőségelvű. Olyan, általunk nagyra becsült gondolkodókat, közszereplőket és döntéshozókat hívunk meg, akiktől nemcsak értelmes és érdekfeszítő válasz várható a feltett kérdésekre, de megközelítéseikkel, javaslataikkal hozzájárulhatnak a kívánt új és progresszív válaszok megfogalmazásához.

Mindez komoly szellemi teljesítményt és innovációt igényel különböző hátterű és gondolkozású meghívottainktól, de reményeink szerint a beszélgetéssorozattal olyan kreatív, intellektuális kalandot indítunk el, amelynek során a választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy van-e, és ha igen, mi a dolguk a kapitalistáknak a kapitalizmussal.

 

    Cikkeink RSS formátumban

KAPCSOLAT  |  TÁMOGATÁS  |  HONLAPTÉRKÉP  |  ADATKEZELÉSI ELVEINK  |  IMPRESSZUM                      DESIGN: PILVAXSTUDIO

PatroNet CMS